A debreceniek 4-2-re múlták felül az utolsó körben az Eger együttesét, így sikerrel búcsúztak az alapszakasztól, melyben 58 pontot gyűjtöttek. Quirikó Vivien alakulata 19 győzelemmel, valamint egy-egy döntetlennel és vereséggel kiemelkedő teljesítményt nyújtott, ehhez pedig 112-szer vette be ellenfelei kapuját, és mindössze 26 gólt kapott. A DESOK Csarnokból idén csak az Eger, és a Tolna-Mözs tudott pontokat elhozni. A címvédő április 11-én hazai pályán kezdi meg a párharcot a döntőbe jutásért, amiben a Csepel lesz az ellenfele.
A második helyet a tavalyi kiírásban ezüstérmes TFSE szerezte meg, amely hét ponttal maradt el a DEAC-tól. Viza Krisztián együttese szintén sikerrel vette az utolsó akadályt, és 3-1-es sikert ünnepelhetett a szintén elődöntős Csepel vendéglátójaként. A mérkőzés legjobb játékosának Varga Adélt választották, aki hosszú sérülés után tért vissza a pályára, ráadásul gólt is szerzett. A fővárosiak ellenfele a Tolna-Mözs lesz az elődöntőben, amely 3. helyen zárta az alapszakaszt. A TFSE 17, míg a Tolna 15 győztes mérkőzést, és mindkét csapat 4-4 vereséget könyvelhetett el a 21 forduló során, viszont a Tolna két döntetlent is játszott, így összesen 47 pontot gyűjtött.
A harmadik hely után kettészakadt a tabella, mivel a többi csapat több mint húsz pontos lemaradással zárt. Az utolsó körben még az Egernek is volt reménye a negyedik pozíció elcsípésére, de nem sikerült az újabb bravúr a címvédő ellen, így a Csepel szerezte meg az utolsó elődöntös helyet.
Az elődöntős párharcok az egyik fél kettő nyert mérkőzéséig tartanak. Az első - és amennyiben szükséges a harmadik találkozón is - az alapszakasz 1. és 2. helyét elért csapatok a pályaválasztók.

A tabellavezető Újpest háromgólos sikert ünnepelhetett Debrecenben a férfi futsal NB I rájátszásának 5. fordulójában, melyben a Nyíregyháza és a Veszprém is nyert a felsőházban.
A tabellavezető Újpest a DEAC-hoz látogat, míg a címvédő Veszprém a felsőházban még nyeretlen Nyírbátor otthonában lép pályára a férfi futsal NB I rájátszásának 5. fordulójában, melyben alsóházi rangadóra is sor kerül.
Szombaton a címvédő DEAC a Csepellel szemben, míg a tavalyi ezüstérmes TFSE a Tolna-Mözs ellen lép pályára a női futsal NB I elődöntőjében.
A tabellavezető Újpest háromgólos sikert ünnepelhetett Debrecenben a férfi futsal NB I rájátszásának 5. fordulójában, melyben a Nyíregyháza és a Veszprém is nyert a felsőházban.
A tabellavezető Újpest a DEAC-hoz látogat, míg a címvédő Veszprém a felsőházban még nyeretlen Nyírbátor otthonában lép pályára a férfi futsal NB I rájátszásának 5. fordulójában, melyben alsóházi rangadóra is sor kerül.
Lezárult a 21 fordulós alapszakasz a női futsal NB I-ben, melyből a címvédő DEAC, a Csepel, a Tolna-Mözs és a TFSE jutott tovább a bajnoki elődöntőbe.