A három vereséggel Szombathelyre érkező veszprémiek helyzetét tovább nehezítette, hogy három kapusukra sem számíthattak, így a kapusedző Sárdi Máté került a kezdőcsapatba, ráadásul Fehér Zsolt vezetőedző sem tarthatott a csapattal betegség miatt, helyette Németh Gábor foglalt helyet a kispadon.
Ennek ellenére két veszprémi találattal kezdődött az összecsapás, a kezdeti sokkot követően viszont magára talált a címvédő, és a szünetig egyenlített, majd a fordulás után beszorította a vendégeket, és hét gólig meg sem állt. Ezzel a sikerrel pedig egy ponttal megelőzte a Kecskemétet, amely nem bírt hazai pályán a Nyíregyházával.
A Berettyóújfalu két gyors találattal fogadta a Debrecent, ám a 13. percre egyenlített a vendégcsapat és még a szünet előtt fordított, sőt háromgólos előnnyel vonult vissza az öltözőbe. Az MVFC óriási hajrába kezdett a fordulás után és a 39. percben egyenlített, majd az utolsó másodpercben Nagy Kevin találata döntötte el a mérkőzést, ezzel 6-5-re nyert Trencsényi János alakulata.
Az alsóházban Robert Nospak büntetője révén került előnybe a vendéglátó Pécs, egy perccel később azonban egyenlített az Újpest (1-1). A szünet után felpörögtek az események, mindkét oldalon esett egy-egy gól, majd fordítottak a vendégek, a hajrában pedig a lila-fehérek voltak a pontosabbak, és végül 5-4-re nyerték a találkozót.
Az Aramis pénteken egy öngóllal került hátrányba a Nyírbátor otthonában, amely a félidőre 4-2-re ellépett, a kétgólos különbséget pedig sikerült megőriznie a végső dudaszóig (6-4).
A forduló zárómérkőzésén az Maglód 4-3-as vereséget szenvedett hazai pályán a Magyar Futsal Akadémiával szemben, ezzel már sorozatban a 11. vereségét könyvelhette el, míg az MFA egy helyet lépett előrébb a tabellán és az alsóház negyedik helyéről várja a folytatást.
A ScoreGoal Kecskemét csapata 3-1-es győzelmet aratott a címvédő Haladás VSE otthonában a férfi futsal NB I bajnoki döntőjének első összecsapásán.
A története során először döntős ScoreGoal Kecskemét pénteken a címvédő Haladás otthonába látogat a férfi futsal NB I fináléjában, míg a harmadik helyért zajló párharc első összecsapásán a tavalyi ezüstérmes Berettyóújfalu a Nyíregyházát fogadja.
A Tolna-Mözs otthonában folytatódik a női futsal NB I döntő párharca, melyben a TFSE két héttel ezelőtt elveszítette pályaelőnyét Reveland Zoltán együttesével szemben.
A ScoreGoal Kecskemét csapata 3-1-es győzelmet aratott a címvédő Haladás VSE otthonában a férfi futsal NB I bajnoki döntőjének első összecsapásán.
A története során először döntős ScoreGoal Kecskemét pénteken a címvédő Haladás otthonába látogat a férfi futsal NB I fináléjában, míg a harmadik helyért zajló párharc első összecsapásán a tavalyi ezüstérmes Berettyóújfalu a Nyíregyházát fogadja.
A címvédő Haladás sorozatban harmadszorra hódította el a férfi futsal Magyar Kupát, miután vasárnap 3-0-ra felülmúlta a Veszprémet a budapesti Dr. Koltai Jenő Sportközpontban.