A múlt heti, hazai pályán elért 3-1-es szombathelyi siker után Berettyóújfaluban találkozott egymással az MVFC és a címvédő Haladás. A szombathelyiek ezúttal is kiválóan kezdték a mérkőzést, de ellentétben a múlt heti mérkőzéssel, ezúttal gólokat is szereztek a meccs elején: előbb Dróth Zoltán, majd Sipos Gergő volt eredményes.
A Beri nem adta fel, és a félidő derekán egy perc alatt egyenlített, Nagy Imre és Szabó Péter volt eredményes. A Haladás még a szünet előtt visszavette az előnyt Vas Ádám góljával, így szombathelyi vezetésnél ért véget a játékrész.
A második félidő nagy csatát hozott, de gólt már nem, a Berettyóújfalu hiába tett meg mindent az egyenlítés érdekében, nem tudta bevenni ellenfele kapuját. A végeredmény 2-3 maradt, így a Haladás 2-0-ra vezet a három nyert meccsig tartó párharcban, és pénteken, hazai pályán bebiztosíthatja újabb bajnoki elsőségét.
MVFC Berettyóújfalu-Haladás VSE 2-3 (2-3)
Gólszerzők: Nagy 13., Szabó 14., ill. Dróth 7., Sipos 10., Vas 16.
A ScoreGoal Kecskemét csapata 3-1-es győzelmet aratott a címvédő Haladás VSE otthonában a férfi futsal NB I bajnoki döntőjének első összecsapásán.
A története során először döntős ScoreGoal Kecskemét pénteken a címvédő Haladás otthonába látogat a férfi futsal NB I fináléjában, míg a harmadik helyért zajló párharc első összecsapásán a tavalyi ezüstérmes Berettyóújfalu a Nyíregyházát fogadja.
A Tolna-Mözs otthonában folytatódik a női futsal NB I döntő párharca, melyben a TFSE két héttel ezelőtt elveszítette pályaelőnyét Reveland Zoltán együttesével szemben.
A ScoreGoal Kecskemét csapata 3-1-es győzelmet aratott a címvédő Haladás VSE otthonában a férfi futsal NB I bajnoki döntőjének első összecsapásán.
A története során először döntős ScoreGoal Kecskemét pénteken a címvédő Haladás otthonába látogat a férfi futsal NB I fináléjában, míg a harmadik helyért zajló párharc első összecsapásán a tavalyi ezüstérmes Berettyóújfalu a Nyíregyházát fogadja.
A címvédő Haladás sorozatban harmadszorra hódította el a férfi futsal Magyar Kupát, miután vasárnap 3-0-ra felülmúlta a Veszprémet a budapesti Dr. Koltai Jenő Sportközpontban.