A DEAC és az Astra is magabiztos győzelmet aratott a szombati kupaelődöntőben, előbbi a Budaörsöt győzte le 3-0-ra, utóbbi a címvédő Szekszárd ellen nyert 6-2-re, így visszavágott a tolnaiaknak a tavalyi döntőben elszenvedett vereségért. Dombó János csapata sorozatban harmadik alkalommal jutott el a kupadöntőbe, de csak 2019-ben tudta győzelemre váltani az esélyt, a tavalyi után az idei finálét is szoros, izgalmas küzdelemben veszítette el.
Az első félidő teljesen kiegyenlített játékot hozott, mindkét együttes sok helyzetet dolgozott ki, de a befejezések sokáig egyik oldalon sem voltak pontosak. A DEAC a játékrész közepén André Antónia találatával vezetést szerzett, és ezt egészen a szünetig megtartotta. Hátrányban játszva aktívabb volt az Astra, de az egyetemisták masszív védekezését nem sikerült feltörnie, így a második félidő közepétől extra kockázatot kellett vállalnia, sokszor kapusát is mezőnyjátékosként használva emberelőnyben támadott a gólszerzésért. A DEAC eközben kontrákból került közel a gólszerzéshez, ám egyik oldalon sem sikerült gólt szerezni, a végső dudaszóig maradt az 1-0. A DEAC ezzel története első kupasikerét ünnepelhette, és hamarosan az idei duplázást is bebiztosíthatja, a három nyert meccsig tartó bajnoki döntőben ugyanis 2-1-re vezet a Tolna-Mözs ellen.
Az érmeket, valamint a végső győztesnek járó trófeát Márkus Ákos, az MLSZ futsal bizottságának elnöke és Nagy Mátyás bizottsági tag adták át.
A ScoreGoal Kecskemét csapata 3-1-es győzelmet aratott a címvédő Haladás VSE otthonában a férfi futsal NB I bajnoki döntőjének első összecsapásán.
A története során először döntős ScoreGoal Kecskemét pénteken a címvédő Haladás otthonába látogat a férfi futsal NB I fináléjában, míg a harmadik helyért zajló párharc első összecsapásán a tavalyi ezüstérmes Berettyóújfalu a Nyíregyházát fogadja.
A Tolna-Mözs otthonában folytatódik a női futsal NB I döntő párharca, melyben a TFSE két héttel ezelőtt elveszítette pályaelőnyét Reveland Zoltán együttesével szemben.
A ScoreGoal Kecskemét csapata 3-1-es győzelmet aratott a címvédő Haladás VSE otthonában a férfi futsal NB I bajnoki döntőjének első összecsapásán.
A története során először döntős ScoreGoal Kecskemét pénteken a címvédő Haladás otthonába látogat a férfi futsal NB I fináléjában, míg a harmadik helyért zajló párharc első összecsapásán a tavalyi ezüstérmes Berettyóújfalu a Nyíregyházát fogadja.
A címvédő Haladás sorozatban harmadszorra hódította el a férfi futsal Magyar Kupát, miután vasárnap 3-0-ra felülmúlta a Veszprémet a budapesti Dr. Koltai Jenő Sportközpontban.