Az MVFC Berettyóújfalu elleni bajnoki finálé első mérkőzésén a Haladás 3–1-re nyert hazai pályán, majd idegenben nagy csatában 3–2-re diadalmaskodott riválisával szemben. Mivel a párharc három nyert mérkőzésig tart, szombathelyiek nagy reményekkel léphettek pályára a pénteki, harmadik felvonásban.
A pénteki összecsapás elején Sipos Gergő (5.) találatával szerzett vezetést a házigazda, a folytatásban pedig hiába adódott több helyzet mindkét kapu előtt, az eredmény a második felvonás hajrájáig nem változott. A parázs hangulatú, szabálytalanságokkal és vitatkozásokkal tarkított összecsapáson Vas Ádám (33.) góljával a Haladás növelte előnyét, de egy perc múlva szépítettek a vendégek Rafinha (34.) találatával. A Berettyóújfalu a kapusát mezőnyjátékosra cserélve támadott, de újabb hazai gól egy perccel a vége előtt lezárta a párharcot, Dróth Zoltán (39.) büntetőből talált be.
Dróth Zoltán és Vas Ádám a döntő mindhárom mérkőzésén eredményes volt, a második felvonáson pedig Sipos is betalált.
Tavaly ugyanez a két csapat találkozott egymással a döntőben, akkor 3-1-es összesítéssel lett bajnok a Haladás.
A ScoreGoal Kecskemét csapata 3-1-es győzelmet aratott a címvédő Haladás VSE otthonában a férfi futsal NB I bajnoki döntőjének első összecsapásán.
A története során először döntős ScoreGoal Kecskemét pénteken a címvédő Haladás otthonába látogat a férfi futsal NB I fináléjában, míg a harmadik helyért zajló párharc első összecsapásán a tavalyi ezüstérmes Berettyóújfalu a Nyíregyházát fogadja.
A Tolna-Mözs otthonában folytatódik a női futsal NB I döntő párharca, melyben a TFSE két héttel ezelőtt elveszítette pályaelőnyét Reveland Zoltán együttesével szemben.
A ScoreGoal Kecskemét csapata 3-1-es győzelmet aratott a címvédő Haladás VSE otthonában a férfi futsal NB I bajnoki döntőjének első összecsapásán.
A története során először döntős ScoreGoal Kecskemét pénteken a címvédő Haladás otthonába látogat a férfi futsal NB I fináléjában, míg a harmadik helyért zajló párharc első összecsapásán a tavalyi ezüstérmes Berettyóújfalu a Nyíregyházát fogadja.
A címvédő Haladás sorozatban harmadszorra hódította el a férfi futsal Magyar Kupát, miután vasárnap 3-0-ra felülmúlta a Veszprémet a budapesti Dr. Koltai Jenő Sportközpontban.