A forduló rangadóját két zöld-fehér csapat, az előző, csonka idény két dobogósa, a Ferencváros és a Haladás vívta a Népligetben. A szombathelyi együttes az 5. percben szerzett vezetést, majd a 7. percben megduplázta az előnyét, és bár végig vezetve nyerte meg az összecsapást, a Ferencváros szorossá tudta tenni a mérkőzést, amelyet végül 4-2-re nyert meg a Haladás.
Az MVFC Berettyóújfalu az első félidőben nem tudta bevenni az Aramis kapuját, de a fordulás után gólokban is megmutatkozott a két csapat közti különbség, a magyar BL-induló végül 3-0-ra diadalmaskodott. 3-0-s győzelemmel mutatkozott be a Dunaferrben Frank Tamás vezetőedző is, az újvárosiak a tavaly még Rubeola néven szereplő Újpest RFC együttese ellen diadalmaskodtak.
A DEAC gólfesztivált rendezett a Nyírgyulaj otthonában, már 9 perc után 4-0-ra vezetett, és végül 9-4-re múlta felül a három légióssal felálló hazaiakat.
A szerb és román válogatott játékost is soraiban tudó Kecskemét 30 percen keresztül nagy csatára kényszerítette a Veszprémet, de végül a magyar válogatott futsalosokkal teletűzdelt vendégek 5-2-re nyerni tudtak, így Fehér Zsolt vezetőedző sikerrel debütált a kispadon.
Futsal NB I, első forduló:
FTC-FISHER KLÍMA-HALADÁS VSE 2-4
DUNAFERR DUE DUTRADE FC-ÚJPEST RFC 220-VOLT 3-0
MVFC BERETTYÓÚJFALU-ARAMIS SE 3-0
NYÍRGYULAJ KSE-DEAC 4-9
SG KECSKEMÉT FUTSAL-VESZPRÉM FUTSAL 2-5
A ScoreGoal Kecskemét csapata 3-1-es győzelmet aratott a címvédő Haladás VSE otthonában a férfi futsal NB I bajnoki döntőjének első összecsapásán.
A története során először döntős ScoreGoal Kecskemét pénteken a címvédő Haladás otthonába látogat a férfi futsal NB I fináléjában, míg a harmadik helyért zajló párharc első összecsapásán a tavalyi ezüstérmes Berettyóújfalu a Nyíregyházát fogadja.
A Tolna-Mözs otthonában folytatódik a női futsal NB I döntő párharca, melyben a TFSE két héttel ezelőtt elveszítette pályaelőnyét Reveland Zoltán együttesével szemben.
A ScoreGoal Kecskemét csapata 3-1-es győzelmet aratott a címvédő Haladás VSE otthonában a férfi futsal NB I bajnoki döntőjének első összecsapásán.
A története során először döntős ScoreGoal Kecskemét pénteken a címvédő Haladás otthonába látogat a férfi futsal NB I fináléjában, míg a harmadik helyért zajló párharc első összecsapásán a tavalyi ezüstérmes Berettyóújfalu a Nyíregyházát fogadja.
A címvédő Haladás sorozatban harmadszorra hódította el a férfi futsal Magyar Kupát, miután vasárnap 3-0-ra felülmúlta a Veszprémet a budapesti Dr. Koltai Jenő Sportközpontban.